Falusi Vendéglátók Nyitott Napja
2007.07.30. 16:01
Nyitott napi programok.
Korán reggel elkezdődött a falusi lakodalomnak is beillő ízletes magyar népi ételek elkészítése./ Húsleves csigatésztával,töltött káposzta, házi túrós rétes/. Közben kis csapat megkezdte az asztalok terítését, díszítését. Folyamatosan érkeztek a vendégek /csoportok, idegenforgalmi szakemberek,média stb/.
Verpelét polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Sirok- Mátraterenyei / Homokterenyei/ hagyományőrző csoport népviseletbe öltözött résztvevői fergeteges hangulatot teremtettek zenés-dalos műsorukkal.
Fiser Tivadar a Kulturisztika Egyesület vezetője saját készitésű szobrait /szőlőtőke /mutatta be.
A helybéli óvodások és óvónőik saját készítésű mézeskalácsot díszitettek melyhez a vendégek is csatlakoztak.
A helyi Jégvirág Nyugdíjas Klub tagjai citerával kisért nótákat adtak elő, valamint megmutatták az igazi házi csigatészta készités fortélyait.
Kézimunka kiállításunkon a legszebb munkák kerültek bemutatásra.
A bővelkedő délelőtti programok után eljött az ebéd ideje, megkezdődött az ízletes és illatokban gazdag ételek feltálalása, melyet asztali köszöntő is gazdagított.
A bőséges laktató ebéd után vendégeink megkóstolhatták a híres verpeléti borainkat / leányka, muskotály, hásrlevelű stb/.
Pihenésként séta hintózásra invitáltuk a kedves megjelenteket,mely nagy sikert aratott, s kik vidáman nótázva nézték meg községünk nevezetességeit.
A kimerítő kirándulást követően a verpeléti majorett csoport lelkes szivet melengető kis előadását tekinthették meg.
Ezután ismerkedéssel - barátságok köttetésével folytatódott a nap,melyet megszakított a felvidéki és siroki palóc népviseletbe öltözött nótás kedvű asszonyok mulatása,akik a mai napig őrzik a már szinte feledésbe merülő régi hagyományokat.
A vidám nótázás után vacsorához ültek a vendégek, majd ezt követően házi készítésű sütemények kerültek az asztalra desszertként.
Az elfogyasztott lakoma után tovább folytatódott a fergeteges nótázás tánccal amíg az utolsó vendég is el nem köszönt.
|